2009. november 11-én 11 óra 11 perckor ünnepélyesen megnyitott a régi Skála áruház helyén épült Újbuda Városközpont Allee, mely elfoglal egy teljes háztömbnyi területet.
A létesítmény funkcionalitását tekintve összetett, ennek megfelelően „tömbösített” épületegyüttest alkot, ahol az egyes részek összekapcsolódásában fontos szerepet játszanak a homlokzati üvegfalak.
A Bercsényi utcai homlokzatoknál három helyen ezt a kapcsolatot a hagyományos, Schüco rendszerű üvegfalak oldják meg három szint magasságban.
A harmadik emeleti tetősétányon a 2 darab összekötő folyosó acélra szerelt Schüco üvegfal és tetőzárással biztosítja a beltérben való átjutást.
Az irodatömbök főbejárati homlokzatai, merev rudakra függesztett vízszintes alubordákkal kivitelezett, félstruktúrális üvegfalak. Ide az Alumat Kft. fejlesztésében készült HAR típusú forgóajtók kerültek beépítésre.
A Bercsényi, és Kőrösy utcák mentén épült tömböket a méretével kiemelkedő üvegtető és a létesítmény kétségkívül leglátványosabb homlokzata, a feszített kötelekkel megtartott, pontmegfogásos üvegezésű, három szint magas üvegfalak kapcsolják össze.
A passzázs oldal bejárataként szolgál 2 darab, acélra szerelt pontmegfogásos üvegfal, automata tolóajtókkal.
A mozi tömb földszinti, tolóajtókkal teletűzdelt portáljai felett, az első emelet magasságából indul a látványos, kifelé dőlő, pontmegfogásos, trapéz alakú üvegekből álló előtétfal, melynek további különlegessége, hogy az üvegekre mozifilmek címei kerültek nyomtatott technológiával.
Beruházó: ING Realestate
Tervező: Finta Stúdió
Generál kivitelező: Strabag MML Kft.
Kivitelezés: Alukol Kft. és Alukonstrukt Kft.
Homlokzattervezés: Metal-Cad Kft
Profilforgalmazó: Alukönigstahl Kft.
Fényépítészet
Mint ismeretes, Magyarországon páratlan fényépítészeti megoldások alkalmazását kezdték meg az Allee bevásárlóközpontban: az OSRAM csaknem 100 ezer beépített RGB LED fényforrását a Lisys Fényrendszer Zrt. mérnökei több tucatnyi különlegesen kiképzett mennyezeti világítótestben alkalmazva a színek és színátmenetek gyakorlatilag végtelen variációjára tették képessé, csakúgy, mint a belsőtéri hidak alján végigfutó fénysávokat.